Renault Fluence 1.6 dCi teszt

Erős és takarékos. Renault Fluence 1.6 dCi tesz

 

A Renault-nál úgy döntöttek, hogy az olcsó szedánnak beállított Fluence is kapja csak meg az 1.6-os dízelmotort. Ami viszi is, mint farkas a juhot.

A piac egyik legkedveltebb modellje. De 1.6-os dízel nem sok lesz belőleA piac egyik legkedveltebb modellje. De 1.6-os dízel nem sok lesz belőle

Tavaly augusztusban is 1.6-os motorral próbáltuk a modellt, de akkor az „csak” normál benzines volt, ennek a mélykék Fluence-nak a szériában LED-menetfényes orrában meg 1.6 dCi dízel dolgozik 130 lóerővel és 320 Nm-es nyomatékkal. Ettől aztán megy is, mint a veszedelem, ha épp mehetnékje van a sofőrnek, na de hogy fogyaszt és mekkora a felára? Válaszok nem meglepő mód a folytatásban.

Sötét, alufelnis, jó nagy − mi kell még?Sötét, alufelnis, jó nagy − mi kell még?

Sötét limuzin világos belsővel, gazdagon extrázva (a LED-es nappali menetfény Dynamique felszereltségi szinttől széria, s az 1.6 dCi csak Dynamique felszereltségi szinttől fölfelé kapható). Sokak vágya ez. És a Renault Fluence végül is ilyen. Formájáról, a facelift újdonságairól ebben a tesztben már mindent megírtunk, most főképp a „nagy” motorra koncentráltunk. Ez az 1.6 dCi még a Mégane-családban és a Scénicben szolgál (próbáltuk is már a terepes XMOD változatban és a hétüléses Grandban is) , hamarosan dupla turbós változata is jön, és hát a jó öreg 1.5 dCi-hez képest hengerenként 4, összesen 16 szelepes, kulturáltabb járású, csendesebb, s nem utolsósorban jóval fickósabb.

Bizony, napfényroló is van a hátsó ablakokraBizony, napfényroló is van a hátsó ablakokra

A 4000-es fordulaton 130 lóerő és az 1750-től 2750-ig 320 Nm elég sok. Sok papíron, sok a gyakorlatban is. Lássuk először a száraz számadatokat a Fluence-flotta fényében.

A Fluence-paletta műszaki alapadatai

1.6 110 1.5 dCi 95 1.5 dCi 110 1.5 dCi 110 EDC 1.6 dCi
Motor benzin dízel dízel dízel dízel
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1461 1461 1461 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/8 4/8 4/8 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 kézi/6 automata/6 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 110 (6000) 95 (4000) 110 (4000) 110 (4000) 130 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 151 (4250) 200 (1750) 240 (1750) 240 (1750) 320 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h [s] 11,5 11,8 11,0 11,9 9,8
Végsebesség [km/h] 185 185 185 185 200
Fogyasztás − vegyes [l/100 km] 6,8 4,6 4,6 4,4 4,6
CO2-kibocsátás [g/km] 155 120 120 114 119

Mit látunk? Hogy az 1.6 dCi ugyanannyi kis gázolajjal elvegetál, mint a másfeles, miközben gyorsulása és végsebessége sokkal jobb. Utóbbi is szempont lehet, na nem itthon, hanem például Németországban azoknak a pó’gároknak, akik még élnek. Mármint a korlátozásmentes pályázással, de új autót azért nem a felső, hanem a középső vagy az alsó polcról választva. (Németországban egyébként nincs forgalomban a Fluence. Franciaországban sincs. Se Ausztriában, Olaszországban vagy a briteknél. Spanyolországban, Portugáliában igen, például, de alapvetően a Kelet autója, nem a Nyugaté.)

Az 1.5 dCi-nél kulturáltabb, fogyasztása remek, ereje már-már sok isAz 1.5 dCi-nél kulturáltabb, fogyasztása remek, ereje már-már sok is

És még azt is láthatjuk, hogy az 1.6 dCi városon kívül az igazán alacsony étvágyú, városban bezzeg viszonylag torkos. Mert nincs hozzá stop-start rendszer. Jó-jó, de mennyit fogyaszt valójában? Tesztátlagunk 5,6 l/100 km lett fele Budapesttel éjjel és nappal, fele országúttal/autópályával. Városban a tapasztaltak alapján 6,5 litert kér, 90 körül andalogva 3-4, sztrádán 5,6-6 litert változtat mozgási energiává káros és ártalmatlan melléktermékek társaságában. A 130-at hatodikban 2400-as fordulaton futja.

A motorral szemben a futómű, a kormány és a váltó legfeljebb közepes, ezt ellensúlyozandó gazdag a felszereltség, s jó az ár/érték arányA motorral szemben a futómű, a kormány és a váltó legfeljebb közepes, ezt ellensúlyozandó gazdag a felszereltség, s jó az ár/érték arány

Hangja kellemesebb, nem fulladékony, a pörgetést viszont nem szereti. De nem is igényli, lent óriásit lendít az 1,4 tonnán, érzésre 160-180-ig zokszó nélkül gyorsíthat (nem volt hol meggyőződni róla). Más kérdés , hogy az 1.5 dCi legtöbb verziója is kellően izmos (igen, a Fluence-hoz nem is kínált 75 lovast leszámítva), s a felára is elbizonytalaníthatja a vevőjelölteket. Ami 350 ezer forint azonos felszereltségnél a 110 lóerős 1.5-öshöz viszonyítva, s még borsosabb 1,15 millió forint az 1.6-os benzinessel összevetésben. Maradjunk annyiban, hogy aki sokat, de valóban sokat autózik, annak − élményben − megtérülhet a befektetés.

Kellemes, egyben praktikus is, mert tárolórekeszekben, pohártartókban sincs hiányKellemes, egyben praktikus is, mert tárolórekeszekben, pohártartókban sincs hiány

Amúgy a váltó fokozatkiosztása rendben van, a kar ellenben hosszú utakon jár, nem nagy élmény kapcsolgatni vele. A Mégane-é jobb. A Clióé is. Az összes többi Renault-é az. Az egyszerű, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű lágyra hangolt, billeg is, dől az autó szépen. De ki nem vasalja az úthibákat, ez nem az a kategória. Cserébe a fekvőrendőrökön egész kellemesen visz át. Hanem a kormány, na, az a legfeketébb pontos. Gumis, nagyon nem közvetlen, nagyon nem informatív. Tempóval kicsit javul a helyzet, de a városi mindennapokban tekerve, fejve, forgatva, plusz szembesülve azzal, hogy középre sem talál vissza, ki-kicsúszott néhány olyan szó a számon, amit azóta is szégyellek. Az összes többi Renault-é jobb.

Hátul középen nem, másutt kényelmes, sok helyet adó a Fluence utastere Hátul középen nem, másutt kényelmes, sok helyet adó a Fluence utastereHátul középen nem, másutt kényelmes, sok helyet adó a Fluence utastere

Mentségére a Fluence sosem akart driver’s car lenni. Jó nagy, tágas, átlagosan komfortos, csomagtere is öblös. Alapból (pótkerék nélkül) 530 literes, külön ülőlap és –támlahajtással bővíthető, de a nyílás szűk, a zsanérok harapnak, s a fedél igen vékonyka kis lemezből préselt, kongva csukódós.

Hatalmas, így bővíthető és ilyen alacsony a raktér. És nagyon zsanérosHatalmas, így bővíthető és ilyen alacsony a raktér. És nagyon zsanéros

Felszereltség? Korábban csak a DRL-ről esett szó – szériában 4 légzsákos, fedélzeti számítógépes, elektromos és fűthető tükrös, klímás, elöl villanyablakos, telefonkihangosítós, USB-s, CD-s hifis a Fluence. Tesztautónk Privilége csúcsfelszerelt volt 16 colos alufelnivel, részint bőr (hatású) kárpittal, bőrözött kormánnyal és váltógombbal, menetstabilizálóval, függönylufikkal, elöl ülésfűtéssel, tempomattal, kulcs nélküli nyitással, behajtható külső, elektrokróm belső tükörrel, kétzónás digitklímával, fény- és esőszenzorral, tolatóradarral, napfényrolókkal, R-Link navigációval, stb. Valóban gazdagon.

A navigációs R-Link multimédia felára 220 ezer Ft. Lehetne szebb és nagyobb képű, könnyebben, jobb helyről kezelhető, de azért így sem rossz A navigációs R-Link multimédia felára 220 ezer Ft. Lehetne szebb és nagyobb képű, könnyebben, jobb helyről kezelhető, de azért így sem rosszA navigációs R-Link multimédia felára 220 ezer Ft. Lehetne szebb és nagyobb képű, könnyebben, jobb helyről kezelhető, de azért így sem rossz

A középkonzol tetején trónoló kijelző képe ugyanakkor ma már picit divatjamúlt méretű és felbontású, a menü kezelése a klíma alól nem a legegyszerűbb, a tolatóradar meg kell is, mert se nem látni, se nem érezni a kocsi végét. Kritikáért kiált még az első könyöklő, mivel túl alacsonyan van, s nem állítható a magassága, és az is, hogy nincs komfortindex. A mérleg másik serpenyőjében gusztusos kialakítás, egész minőséginek tetsző anyagok, hátsó légbefúvó és 12 V-os csatlakozó, jól olvasható, félig digitális műszerfal, elöl-hátul le-fel automata elektromos ablak teszi vonzóbbá a Fluence-t.

Sokat utazóknak jó ajánlat a Fluence 1.6 dCi. Mondjuk 1.5-ösként is azSokat utazóknak jó ajánlat a Fluence 1.6 dCi. Mondjuk 1.5-ösként is az

Ami végül az árával, az ár/értékével nyerheti el a kompakt szedánra vágyók kegyeit. Nem, az 1.6 dCi akciósan is minimum 5,14 milliós ára nem szerény, de az 1.6-os benzines 3,5 millió alatt klassz ajánlat azoknak, akik a vezetési élményt nem keresik egy autóban. A belépő dízeles ár 4,09 millió forint, ezért a pénzért 95 lovas 1.5 dCi jár. A lenti táblázatban még azt látni, milyen a gazdagon felszerelt Fluence ára a kevésbé felszerelt konkurenciához képest. Amennyire lehet, hasonló motorizáltsággal, de azért nagy a szórás… A másik két francia olcsó szedán, a Citroën C-Elysée/Peugeot 301 duó kisebb, ők azért nincsenek feltüntetve. Ám ha valakinek nem kell nagyobb náluk, akkor ők a Fluence valódi ellenfelei. Ha nem is az 1.6 dCi motoros Fluence-é.

A Renault Fluence 1.6 dCi és néhány konkurens listaára (Ft)

Chevrolet Cruze 2.0 D (163 LE) 5 386 000
Ford Focus 1.6 TDCI (115 LE) 5 730 000
Mazda3 2.0 CD150 (150 LE) 6 199 900
Mitsubishi Lancer 1.8 DI-D (116 LE) 5 590 000
Opel Astra 1.6 CDTI (135 LE) 5 980 000
Renault Fluence 1.6 dCi (130 LE) 5 140 000
Skoda Octavia 1.6 CR TDI (105 LE) 5 431 140
Toyota Corolla 1.4 D-4D (90 LE) 5 405 000
Volkswagen Jetta 1.6 CR TDI (105 LE) 5 923 190

Értékelés

Pozitív
Tágas, gazdagon felszerelt, egész jó árú, a motor erős és takarékos
Negatív
Ügyetlen futómű és kormány, közepes váltó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.